Rajongásom a fun fact-ek és a pszichológia iránt. Szuperjó jelenségek, tudományos háttérrel.

napi pszicho menőség


Ti is egyfolytában arcokat láttok random tárgyakban? Akkor jó, jól működik az agyatok.

2015. október 09. - napiszichomenoseg

Naponta hányszor fordul elő veletek, hogy csodálkozó arcot láttok a felhőkben, nevető arcot egy ruhagyűrődésben, szenvedő figurát a hétfő reggeli kávéban? Az, hogy ezt ki milyen gyakran tapasztalja meg, egyénenként változik, de néha-néha mindenki szembesül ezzel a megdöbbentő és vicces élménnyel - lássuk hát, mi áll mögötte.

ábra 1: a megdöbbent csirketemplom. (via)

Az arcok felismerése és ennek specifikumai régóta foglalkoztatja a krézi kutatókat, akik (mint ahogy azt már csak itt, a napi pszicho menőségen is megszokhattuk) nem értenek egyet ezzel kapcsolatban mindenben. Abban azért igen, hogy az arcfelismerést  egy speciális perceptuális felismerési folyamatnak tartják, amiért külön terület felel az agyban, az úgynevezett fusiform facial area (FFA - régen fusiform gyrus néven futott). Ez a terület, amelyik a temporális és occipitális lebeny határán helyezkedik el, nagyobb aktivitást mutat, amikor emberi arcokat látunk, mint amikor más objektumokat kell vizuálisan feldolgoznunk. Az arcok felismerése holisztikusan történik, aminek a megértéséhez mutatok egy kiváló kísérletet. A feladat egyszerű: ki van a képen?

obama2.png

Egy kis gondolkodás után gondolom, mindenki felismerte, hogy kit ábrázol a kép, mint ahogy az is elég hamar feltűnhet, hogy van valami furcsa rajta. Ha az ember jobban megnézi, Obama szájával nem stimmel valami (igen, végre megváltozott a mosolya), és talán az is lejön, hogy a szeme se áll jól (bocs).

Fordítsuk vissza a képet, és nézzük meg ismét.

obama1.png(viák)

A fenti képpároson, bár kissé nehezebben felismerhető módon, de viszonylag gyorsan meg lehetett állapítani, hogy kit ábrázol a kép, itt a jobboldali azonnal összeáll, a baloldali pedig azt az érzetet kelti, amit jól szemléltet ez a két, sokkos állapotban lévő paprika:

(via)

Pedig ugyanaz a két kép, csak visszafordítottam a fejenállásból. Ez a kísérlet úgy mutatja meg jól az arcok percepciójának különlegességét, hogy míg a fordított képen nem arcként értelmeztük a tartalmat, a visszafordítotton működésbe lép az FFA-nk, és arcként értelmezve már bántóbb lesz a deformáció. A kutatók azon vitatkoznak, hogy ez az arcspecifikus kérgi modul (az FFA) velünk született-e - az biztos, hogy már az újszülöttek is preferálják a teljesen feléjük fordított arcokat más ingerekkel szemben, a 3-4 hónaposak pedig már képesek az arcok megkülönböztetésére is. Az FFA sérülése egy furcsa jelenséget, prozopagnóziát okoz, vagyis az arcok felismerésének képtelenségét, amely esetben az egyén ezt helyettesítve kénytelen a mozgásáról, járásáról, ruhájáról, beszédéről ismerni fel az embereket.

untitled-1-01.jpg

Az arc felismerésekor leginkább a szemekre és a szájakra fókuszálunk, ha ez a két "horgonypont" valamiért nem elérhető (pl. mert valaki csúnya trükköt űz velünk: ld. 4. és 5. ábra), akkor sokkal nehezebben ismerjük fel magát az arcot. Ezért van, hogy amikor meglátunk egy tárgy-arcot, legtöbbször úgy kezdjük a magyarázatot fogalmatlan ismerősünknek, hogy "ott a szeme, a szája...".

4. ábra: a csúf játék :( (via) 5. ábra: a csúf játék kettő: sminkkel (via)

 

Borzasztóan furcsa, már-már frusztráló ezeket az ábrákat nézni, mert nem tud megállapodni a szemünk azon a szem- és száj-pároson, amelyik az arcot alkotja.

Arra a kérdésre, hogy az embernek miért van külön agyi modulja, amelyik csak az arcfelismerésért felel, természetesen evolúciós magyarázat adható: az embernek a túlélését jelenti, hogy azonnal felismerje a rokonait és az ellenségeit, meg persze a potenciális párját. Döbbenetes, hogy egy szempár, száj, orr, haj alapján mennyire gyorsan fel tudjuk ismerni, és meg tudjuk különböztetni embereket - legalábbis a saját bőrszínünkön belül. Gondolom, mindenki érezte már úgy, (vagy mondta is ki ezt az enyhén fotelrasszista kijelentést) jellemzően az ázsiaiakkal kapcsolatban, hogy "ezek mind ugyanúgy néznek ki". Számunkra elég megdöbbentően hangzik, de nekik meg mi nézünk ki ugyanúgy - ez a jelenség a cross-race effectvagyis, amikor a saját rasszunkon belül teljesen jól és gyorsan különbséget tudunk tenni az arcok között, de más rasszokhoz tartozók között már nem megy annyira könnyen. (Ez természetesen csak akkor van így, ha az ember nem sűrűn lép kapcsolatba a sajátján kívüli rassz tagjával.)  

(via)

Ennek a jelenségnek (amelyik nekünk inkább fun fact, de az amerikai ügyészségnek és a fantomkép-rajzolóknak elég rossz hír) a magyarázata pedig a következő: úgy fest, hogy az arcok feldolgozását csak a saját rasszunkon belül végezzük holisztikusan, más népcsoportok tagjainak arcát vonásonként dolgozzuk fel, de ezeket tapasztalatként elraktározzuk, és mindig egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy egyszer majd sikerüljön holisztikusan feldolgozni az eddig részenként feldolgozott arcot is. Hogy miért? Hát persze, hogy a mentális erőforrás-megtakarítás miatt!

E kitérő után vissza a random tárgyakban való arcok felismeréséhez, amelynek egyébként pareidolia a becsületes neve. És hogy mennyire releváns jelenség ez az életünkben? Annyira, hogy naponta többször alkalmazzuk és értjük meg, lásd: :) ;) :( :D :'(. Vannak nem ennyire triviális vonulatai is; egy amerikai nő 28.000 dollárért (igen, 7 754 600 forintért) adta el a Szűz Máriát ábrázoló pirított kenyerét az ebay-en 2004-ben. Azóta egészen nagy őrület a Jézusok és Szűz Máriák képmásainak felfedezése random tárgyakban: ez a Buzzfeed-összeállítás csak az esszenciája az internet egy nagyon sötét bugyrának.

A 28.000 dolláros pirítós, amibe Diane Duyser beleharapott, mielőtt észrevette volna a csodát (via)

A pareidolia egyébként egyfajta apofénia - vagyis az a jelenség, amikor az emberek összefüggő mintázatokat találnak nem összetartozó dolgokban, eseményekben. A pareidolia esetében vizuális ingereket, árnyékokat, alakzatokat kapcsolunk össze, de apoféniák az összeesküvés elméletek is, a szerencsejátékosok hite valamilyen játékon belüli tendenciában, a 11:11 óraállás misztikumában való hit, de a múltkor kivesézett jövendőmondás is részben ide tartozik.

Tudom, ebben a posztban viszonylag kevés szó esett az őrült(en jófej) kutatókról, úgyhogy záruljon a bejegyzés egy érdekes történettel. Egy nap Sean Murphy amerikai pszichológushallgató az egyetem laboratóriumában dolgozott kísérletének előkészítésén, amelynek során arcokat rendezett össze, és pörgette őket egymás után. Miközben ezen fáradozott, észre vette, hogy akkor, amikor a szeme sarkából nézi a képeket, nagyon furcsán torzulnak az arcok rajtuk, azonban amikor rájuk nézett, nem vett észre semmi furcsát. Másnap kutatótársaival el is nevezték a jelenséget Flashed Face Distortion Effect-nek, és kinyomták az internetre - ha már az okát nem tudják, had parázzon rajta az egész világ. Remélem, Sean ebből írja a diplomáját, és kiderül, milyen vizuális percepció-torzulás állhat a jelenség mögött - amíg ő írja a szakdolgozatot, mi hagyjuk, hogy újabb ijesztő optikai csalódás áldozatai legyünk: 

 

Források:

Kovács Gy. (2007).: Tárgyak, formák és alakok észlelése. In Csépé Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett (szerk.), Általános Pszichológia 1: Észlelés és figyelem. (pp. 184.) Budapest: Osiris kiadó.

Stafford, T., Webb, M. (2004). Mind Hacks: Tips & Tools for Using Your Brain. Chapter 10: Other People, pp.131-134. O'Reilly Media, Oxford.

Tanaka, J. W., Kiefer, M., & Bukach, C. M. (2003). A holistic account of the own-race effect in face recognition: evidence from a cross-cultural stud. Elsevier.

Napi gestalt

 

Remélem a fejléc szövegét mindenki okosan és ügyesen el tudja olvasni - na nem csak azért, mert megnyugszom, hogy nem csúszott nagyon félre a design, hanem, mert ebben az esetben rögtön két Gestalt-alakzatot is értelmezni tudtak: a napi-ból az A-t, a pszicho-ból az O-t.

A Gestalt-elmélet az egyik első pszichofizikai modell, amely a látott kép tárgyakká szerveződését magyarázta, és a Nagy Wilhelm Wundt írta le először. Az elmélet azt a jelenséget hivatott magyarázni, hogy bizonyos tárgyakat egységesnek látunk , amik igazából egyáltalán nem függnek össze. Vegyük a fenti példát: a napi szóból az A betűnek igazából nincsenek körvonalai, tehát mi egészítjük ki a kis pacman-ekből, úgy, mint a körvonalas háromszöget "mögötte", és nem sátrakat vagy pizzaszeleteket látunk (csak ha nagyon éhesek vagyunk - ez szintén egy pszichológiai jelenség, az ún. incentív, de erről majd később). Mint ahogy a pacmeneket is igazából fekete köröknek látjuk, amikre rálóg egy háromszög ("A" betű). Ezt a gestalt-pszichológiában illuzórikus kontrollnak hívják, vagyis amikor olyan kontúrokat, körvonalakat látunk, amik igazából nincsenek is ott.

a.jpg

Az ábra alapja az ún. Kanizsa-háromszög, ami a híres gestaltos Gaetano Kanizsáról kapta a nevét. 

A másik Gestalt-alakzat a "jó folytatás" (pregnancia) nevű Gestalt-szabály mentén szerveződik egy O betűvé és egy X-szé: vagyis a leginkább hasonló görbületű pontokat kötjük össze: a hasonlóan görbülő O-t és a kicsit sem görbülő X-et. De jó példa a "hasonlóság" Gestalt-szabályra is, hiszen szaggatottal van az O, és egyenes vonallal az X: az egymáshoz hasonló dolgokat összetartozónak észleljük.

o-01.jpg

És hogy miért történik mindez velünk akaratunkon kívül? Hát azért, mert az agyunk igyekszik a lehető legegyszerűbb interpretációt alkalmazni, törekszik az egyszerű, egyértelmű és gyors leírásra. Egyébként néha azért mégiscsak tudjuk ezt befolyásolni, de erről szintén később.

pacman-01.jpg

 

 

 

Források:

Kovács Gy. (2007).: Olvasás. In Csépé Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett (szerk.), Általános Pszichológia 1: Észlelés és figyelem. (pp. 161-187.) Budapest: Osiris kiadó.

süti beállítások módosítása