Az előző részben szó volt a küszöb alatt (nem)ható reklámokról, és az utolsó bekezdésben azt ígértem, írok arról, hogy milyen bizonyítékok vannak arra, hogy valami az tudatosulási küszöbünk alatt képes hatni ránk.

Ez azért egy ennyire fontos kérdés, mert elég sokan szeretnék tudni (főleg a GONOSZ marketingesek), hogy hogyan alakul ki egy bizonyos attitűdünk (vagyis véleményünk, hozzáállásunk, érzelmeink egy tárgy vagy ember vagy - gyakorlatilag - bármi iránt), és hogyan lehet azt megváltoztatni. Kis túlzással erre épül az egész marketing-biznisz, de például a politikai kampányokban is elég sokat alapoznak erre.

Robert Zajonc (akinek a vezetékneve biztos őrületbe kergeti a szegény amerikai kiejtés-nácikat) lengyel származású szociálpszichológus robbantotta a témát már szinte klasszikusnak mondható kísérletével, amiben kínai írásjeleket mutatott kínaiul nem tudó kísérleti személyeknek különböző gyakorisággal. Attól függően, hogy a résztvevők hányszor látták az ábrákat, ítélték meg "valószínűleg jó jelentésűnek" (sokszor látták) vagy nem annyira "jó jelentésűnek" (kevésszer látták). Az eredmények azt mutatták, hogy elegendő volt ezeknek a jeleknek a tudatosulást megelőző módon való bemutatása (pl. a tudatosodási időküszöb alatt, vagy a látómező perifériáján), és a hatás így is jelentkezett: minél többször látták, annál szimpatikusabbnak ítélték. Tehát többszöri bemutatás = kedvelés.

Azért legalább valamennyire megnyugtató, hogy ez a dolog csak a pozitív vagy legalábbis semleges ingerekre érvényes, azokra a dolgokra nem, amikkel kapcsolatban eleve van egy kialakult negatív attitűdünk. Ezen az egyszerű elven működik a legtöbb reklámstratégia, és nem csak az olyan egyértelmű módszereknek az alapja ez, mint a reklámplakátok, hanem ez az oka például annak, hogy termékmintákat, vagy reklámtollakat kapunk ajándékba. Emellett jól magyarázza ez a márkahűség fogalmát is, amivel kapcsolatban (pl. az apple-termékek iránti fanatikus hűség) divat néha-néha kiakadni. Nem állítom, hogy ennyire egyszerű lenne ennek a magyarázata  - mert azért szerepet játszik ebben sok más mellett a forrás és hitelessége, (aki meggyőz minket arról, hogy az iPhone menő), de pl. az énreprezentáció is: az apple drága → ezért menő → nekem van, ezért menő vagyok. 

Pacman is szerelmes lett

 Az attitűdjeink kialakulása tehát érzelmi folyamat, annak ellenére, hogy bárki, aki vett már valami nagyon drága dolgot magának és azt hazudta, hogy a döntését alaposan megfontolta, és az érzelmei nem játszottak ebben szerepet, ezt azonnal letagadná. Ezeknél a választásoknál lejátszódó és a döntést erősen befolyásoló érzelmi reakcióink sokkal gyorsabbak, erősebbek, kényszerítőbbek, és kevésbé visszavonhatóak, mint a kognitív (megismerő) folyamataink, vagyis a "hideg fejjel" való mérlegelés. Ez a kijelentés természetesen hatalmas vitákat kavart a tudomány viharos világában, ezért Zajoncék később leszögezték, hogy ettől függetlenül létezik kognitív megismerés az attitűdök kialakulásában, sőt, vannak olyan nem tudatos megismerési folyamatok, amelyek az érzelmi folyamatainkat is megelőzik.

És hogy mi ebből az egészből a tanulság? Ha egyáltalán valami, akkor természetesen az, hogy legyünk tisztában azzal, hogy erősen hajlamosak vagyunk érzelmi döntéseket hozni akkor is, ha azokat tudatos döntéseknek állítjuk be. Legyünk tisztában azzal, hogy attól még, hogy a városban több a meki-plakát, nem lesz jobb a meki a börgernél, mégha hajlamosak is vagyunk becsapódni. Legyünk tisztában ezekkel, és fogadjuk el, hogy ilyenek vagyunk, és hozzunk átgondolatlan érzelmi döntéseket boldogan.

(A bejegyzésben elrejtett vagy kevésbé rejtett üzenetek hatására a puszta észlelésük miatt mostmár végképp mindenki szereti a nap pszicho menőséget... sajnálom, a tudás hatalom.)

Források:

Fiske, S. T.(2004): Attitűdök és meggyőzés. In: Társas alapmotívumok (pp. 313-314). Budapest: Osiris kiadó.

Moreland, R. L., Zajonc, R. B. (1976): A Strong Test of Exposure Effects. Journal of Experimental Social Psychology 12, pp. 170-179.
https://www.researchgate.net/profile/Richard_Moreland/publication/222441743_A_strong_test_of_exposure_effects/links/00b495159a9d75b2ef000000.pdf

Zajonc R. B.: Az érzelmek függetlensége. In: Érzelem és gondolkodás. Szerk: Joseph Forgas. Kairosz Kiadó, Budapest, 2001.

A Harcosok Klubjában van az a jelenet, amikor Tyler a moziban pornográf képet vág egy családi mozi kellős közepébe. Erről a jelenetről van szó (18+!) 

Ha valakit megkérdeznék (például a kedves olvasók közül), hogy szerinte a tudatküszöb alatti ingerlés (vagyis amikor az észlelési határ alatt villantanak egy vizuális ingert, ezért az nem tudatosul, de hat) létezik-e, és működik-e, a legtöbben azt válaszolnák, hogy igen. A befolyásolás ezen módszerének misztikuma elég erősen él az emberekben, főleg azokban, akik fogékonyabbak az összeesküvés-elméletekre vagy a hatékony csodaszerekre. A dolog azonban egy fokkal bonyolultabb annál, minthogy egy sima igennel vagy nemmel lehessen válaszolni a kérdésekre.

Az egész kérdéskör James McDonald Vicary, amerikai marketinges kamukísérlete miatt került terítékre 1957-ben. Vicary azzal sokkolt, hogy kijelentette, ha ő azt akarja, hogy popkornt egyél és kólát igyál a moziban, akkor te popkornt fogsz enni és kólát fogsz inni: úgy, hogy egy 1/3000-ed másodpercnyi ideig üzenetet küld feléd a moziban:

A pattogatott kukoricából 57,7 százalékkal, kólából 18,1 százalékkal adtak el többet a moziban. Nyilván azonnali pánikot szült a gondolata is annak, hogy ennyire könnyű lenne embereket rávenni valamire, ezért elég gyorsan megtiltották Amerikában (és Ausztráliában és Angliában is), hogy bárki ilyen reklámot használjon, elég erős szankciókkal (pl. a műsorszórási jog megvonása). Azért természetesen a küszöb alatti reklám kérdése tovább foglalkoztatta a fogyasztók mellett  és a reklámszakembereket is, úgyhogy virágzott a "küszöb alatti piac" - de a téma más területeken is szóba került: például 1990-ben a Judas Priest zenekar tagjait azzal vádolták, hogy az egyik számukban a TEDD MEG szubliminális üzenet hatására lett öngyilkos két rajongójuk. A vádat ejtették, a zenésztársadalom pedig elég szomorúan konstatálta, hogy ide jutottunk, hogy azt feltételezik, hogy egy zenekar kinyírná a rajongóit :(

                                     egy példa a manapság használt szubliminális reklámra, amiből egyébként elég sok van 

Ezzel párhuzamosan a kutatók is lázasan kezdték el keresni a bizonyítékokat, hogy a tudatküszöb alatti ingerlés igenis egy létező és veszélyes dolog, de meglepő módon nem találtak világos bizonyítékát annak, hogy az effajta üzenetek befolyásolják a magatartást. Aronson és Pratkanis több mint 150 kutatást nézett át, de nem találtak egyértelmű bizonyítékot; Timothy Moore kognitív pszichológus 1982-es cikkében kijelentette: "A foglalom eleve ellentétes az információfeldolgozásra, tanulásra és a motivációra vonatkozó alapvető tudásunkkal, s nagy mennyiségű kutatás cáfolja". Ezzel egy időben Vicary gyakorlatilag bevallotta, hogy nem volt kutatás, és nem volt szubliminális ingerlés, csupán üzletének fellendítésére találta ki a dolgot.

Ennek ellenére azóta is rengeteg kísérlet próbálja bizonyítani, hogy a tudatküszöb alatti üzenetek működnek, és befolyásoló erővel bírnak. És ez itt a kérdés: miért nem engedik el az emberek ezt a témát, miért nem fogadják el, hogy egyszerűen ez nem működik, és kész? Természetesen, mert egyrészt erre egy mini-iparág épült, az amerkai filmekből jól ismert motivációs kazetták, amik szerencsére számunkra azért elég idegenek: amikor a főhős a kocsijában azt hallgatja, hogy "értékes vagy, szép vagy, ügyes vagy, okos vagy, megcsinálod, stb", és a főhős hisz benne, hogy ezekkel az üzenetekkel az élete a bús tragikumból szivárványos unikornis-létté változik. A másik oka ennek, hogy manapság nincs olyan termékreklám, amelyik ne "gyors változással" buzdítana a vásárlásra, és ehhez elég kapóra jön egy ilyen tudományos-misztikus dolog, ami, valljuk be, elég dögösen hangzik.

A harmadik ok pedig már egy fokkal tudományosabb: vannak bizonyítékok arra, hogy a tudatalatti észlelés egyébként működik és sok helyzetben megfigyelhető, de ez egy nagyobb topik, úgyhogy erről legközelebb írok.

Források:

Pratkanis, A.R. és Aronson, E. (1992): Rábeszélőgép. AB OVO, Budapest.

Moore, Timothy E. (1982): Subliminal Advertising: What You See Is What You Get. Journal of Marketing, 46 (Spring), 38-47.

Fiske, S. T.(2004): Attitűdök és meggyőzés. In Társas alapmotívumok (pp. 313-314). Budapest: Osiris kiadó.