Rajongásom a fun fact-ek és a pszichológia iránt. Szuperjó jelenségek, tudományos háttérrel.

napi pszicho menőség


Valóságészlelésünk eléggé képlékeny: pár kognitív torzításról

2016. április 01. - asbóthkinga

Sétálsz az utcán, éppen most fejezted be egy jóleső csokika elnyammogását, és ott van a kezedben a papír. Mivel tisztes polgár vagy, és szóba sem jöhet, hogy hanyag módon elhajítsd a csomagolást, egy kukát keresel: körbenézel, de sehol nem látsz egyet. Tudod, hogy a kuka mondjuk kék színű, és így pásztázod végig a környéket ‒ de bosszantó módon egy nagyjából fél órás séta múlva találsz csak egyet, ahol végre kidobhatod a papirost. Ha ez nem lett volna éppen eléggé idegesítő, ezek után vagy három napig mindenhol kék kukákat látsz, mintha valaki direkt szórakozna veled. Bárhova mész a kukák szinte kiugranak eléd, annyira szembetűnőek.

 (kép)

Jöhet egy még égetőbb példa? Tegyük fel, hogy jó individualista lévén arra törekedsz, hogy minél inkább egyedi legyen az öltözködésed. Bemész egy boltba, veszel egy sálat. Imádod, tökre egyedinek érzed magad ‒ optimista esetben egy fél napig. Mert felháborodottan veszed észre, hogy a buszon a lánynak is ugyan olyan van. A boltban az álmatagon konzerveket bámuló fiúnak is! A kollégád is ugyanolyan sálban jön be másnap. Amikor ezt szomorúan/felháborodottan szóvá teszed a haverodnak, hogy ebben a városban mindenki ezt a sálat vette meg, értetlenül áll, hogy esküszik, most látja először ezt a típust, és amúgy is, mit vársz, ha a H&M-ben vásárolsz. Következő héten már elmeséli, hogy érdekes, miután beszéltetek róla, egy nap alatt négy ugyanolyan sálat látott ő is.

 1-2.jpg(kép)

Bár az instant wtf-érzés borítékolt, megnyugtatásul közlöm, hogy a dolognak van neve, s mint ilyen, nem lehet annyira ritka. A jelenségnek sikerült a Baader-Meinhof nevet adni, ami csak azért érdekes, mert senki nem tudja, hogy miért. Kering egy legenda arról, hogy egy kisebb újságban ment róla egy eszmecsere, ahol a cikkíró szimplán bedobta azt a szót, amivel kapcsolatban megtapasztalta, ezért viseli egy földalatti titkos radikális gerillacsoport nevét. Mondjuk ezután könnyű elképzelni, ahogy a krézi tudósok egy titkos gyűlésen átszellemült arccal egyöntetűen leteszik a voksukat a Baader-Meinhof név mellett, miközben jelentőségteljes pillantásokat váltanak egymással. Mindenesetre manapság már inkább a „frequency illusion” név a használatos, ami egyszerűbb, de kevésbé misztikus, úgyhogy mi maradjunk az eredetinél.

Bárhogyan is, a lényeg, hogy a Baader-Meinhof jelenség egy kognitív torzítás. A blogon többször volt már szó a kognitív torzítások jelentőségéről és nagymértékű befolyásáról, ami két dolog miatt van. (Mármint nem az, hogy szó volt róla; az azért van, mert izgalmas és fontos, hanem az, hogy jelentősek.) Egyrészt, iszonyú sok információ ér minket nap mint nap, minden percben, amiből ki kell tudni szűrni azokat, amik relevánsak. Másrészt pedig agyunk egy nagy információszűrő háztartási kisgép, ami szeretne a leglustább módon a legtöbb feldolgozott információhoz juttatni minket. (Ezt a magyar szociálpszichológiában Susan Fiske elnevezése után úgy tanítják, hogy „Agyunk egy kognitív fösvény” ami szerintem az egyik legmenőbb mondat.) Az agyunk tehát igyekszik úgy szűrni az információt, hogy megspórolja a felesleges köröket, így tehát ha egyszer kék kukát keresünk, akkor joggal gondolhatja, hogy ez fontos infó, kvázi felnagyítja (előfeszítődik ‒a primingról már írtam egy keveset), és jobban elérhetővé teszi számunkra. És ha most azt gondolod, hogy "anyám, de unalmas, pont tegnap olvastam a Baader-Meinhof jelenségről", akkor értjük egymást.

(kép)

Olyan is van, amikor a jelenséget úgymond aktívan, tehát például érveléskor alkalmazzuk: ilyenkor egy másik kognitív torzítást követünk el. A szelektív észlelési folyamat során az elvárásaink befolyással vannak a percepciónkra, és folyamatosan olyan információkat keresünk, amelyek megerősítik előzetes prekoncepcióinkat – ez a megerősítési torzítás.

Ha most azon gondolkoztok, hogy, „Jó, ez rendben van, érveléskor, (persze én tuti nem), de hol jelenik meg ez még a hétköznapokban?”, akkor nyissátok meg a facebookot, görgessetek kettőt, és álljatok meg az első olyan ismerősötöknél, aki szeret világvége-hangulatú katasztrófa-híreket megosztani állatkínzásokról, rablásokról, elégett/felgyújtott/leomlott/szétesett szörnyűségekről, amikhez rendre hozzáfűzi, hogy "NEMIGAZ, hogy ennyire SZÖRNYŰ a világ", szomorúbb esetben még azt is hozzáteszi, hogy "AZ EMBERISÉG MEGÉRETT A PUSZTULÁSRA". Ha végignézitek a profilját, és viszonylagos optimizmussal viseltettek az emberiség iránt, akkor minimum azt érzitek, hogy "hogy lehet az, hogy valakit csak ezek a rossz hírek találnak meg?". Ez a fent említett megerősítési kognitív torzítás miatt van, ami arra ösztönöz, hogy azokat az információkat gyűjtsük össze, azokat vegyük észre, amelyek megerősítik a már létező prekoncepciónkat, véleményünket. Mint ahogy szeretjük magunkat olyan emberekkel körülvenni, akikkel egyetértünk nagyjából a dolgokban, ugyanúgy hogyha azt gondoljuk, hogy a világ egy tök rossz hely, akkor azokat a cikkeket fogjuk észrevenni a neten, amik szörnyűségekről szólnak, és könnyedén átsiklunk azok fölött, amik virágokat szagolgató szivárvány kiskutyákról szólnak. Vagy ha el is olvassuk őket, inkább kivételnek raktározzuk el. Panaszkodni jó, szörnyülködni még jobb, de azért tudjuk leállítani magunkat, hogy ne befolyásolja tartósan a valóságészlelésünket.

 
(kép)

Az megvan, hogy a facebook csinált egy gigantikus előfeszítési kísérletet? 689 ezer felhasználónak nyúlt bele a news feedjébe, és manipulálta úgy, hogy szomorú kontentet, vagy úgy, hogy vidám kontentet lásson: meglepetés, az eredmény az, hogy mérhetően szomorúbbak azok az emberek, akik negatív tartalmakat látnak a facebook falukon, és vidámabbak, akik pozitívat. Bár nyilvánvalóan benne van a felhasználói feltételekben a kitétel, hogy megtehetik, de azért ez nem csak az egyszeri pszichológiai etikai bizottság számára okoz heveny szívgörcsöt, főleg, hogy tudvalevő, hogy a facebook felhasználói élményében nagyban épít arra az algoritmusra, hogy kitalálja helyettünk, hogy mit szeretnénk szívesen látni a falunkon: szóval legközelebb óvatosan a világvége posztok lájkolgatásával.

 Szó volt eddig arról, hogy hogyan módosul magától az észlelésünk, ha elérhetővé teszünk magunk számára egy tudattartalmat. Szó volt utána arról, hogy gyakorlatilag ugyanez a jelenség lejátszódhat a világlátásunk alakulásában. Utána, hogy mennyire könnyű befolyásolni a hangulatunkat, és hogy milyen dolgokat tartunk kiugrónak (megosztásra érdemesnek). Most pedig térjünk rá arra, amikor mi módosítjuk úgy a rendelkezésre álló információkat (észrevétlenül), hogy igazoljon valamit, amit nagyon szeretnénk, hogy igaz legyen.

(kép)

Ha elég nagy információhalmaz érhető el számunkra, akkor könnyűszerrel bebizonyíthatunk vele bármit, csak úgy kell „ollóznunk” az adathalmazt, hogy a nekünk kedvező eredmény jöjjön ki. És ez most nem valami gigantikus statisztikai csalásra való buzdítás, hanem szintén egy egyszerű információfeldolgozási-torzítás. Ennek is vicces neve van, az ún. „Texas sharpshooter fallacy” (texasi mesterlövész tévedés), és ehhez az elnevezéshez legalább tartozik sztori.

Amikor találkozol valakivel, és kiderül, hogy ugyanolyan sálatok van (ld. fent), ugyanaz a disney-film volt gyerekkorotokban a kedvencetek, mindketten utáljátok a gint, de imádjátok a sütőrumot, hogy őrületbe kergetitek a barátaitokat a képregénymániátokkal, valamint 10 éves korotokban mindkettőtöknek eltört a jobb kezén a kisujja, és amikor ezek után már végképp biztosak vagytok benne, hogy egymás lelkitársai vagytok, főleg, amikor még az is kiderül, hogy a mákostészta a kedvenc kajátok – nos, örüljetek az egymásra találásnak, de közben legyetek tisztában vele, hogy éppen a texasi mesterlövész torzítás ékes példái vagytok, amelynek során mélyebb (gyakran ezoterikus) jelentést társítotok dolgoknak, amik pusztán a véletlen művei.

A texasi történet pedig egy rosszul célzó cowboyról szól, aki fogja a fegyverét, belelő a pajta falába és utána festi rá a célkeresztet (nyilván oda, ahova a golyók lyukat ütöttek), és ezzel elmondhatja, hogy ő a legpontosabb mesterlövész. A lényeg tehát, hogy utólag keretezzük át úgy a nyers információkat, hogy azok alátámasszák prekoncepciónkat, és ilyenkor minden hirtelen összetartozónak tűnik, ami igazából nem is az.

Annak amúgy egészen széles a tárháza, hogy hogyan tudjuk torzítani a minket érő információkat anélkül, hogy ezt különösebben direkt csinálnánk. A kognitív torzításoknak van egy baromi hosszú listája: rengetegszer esünk bele kisebb-nagyobb gondolkodási hibákba, amik aztán nagyon tudják torzítani a valóságészlelésünket, anélkül, hogy erre rájönnénk. Annak ellenére, hogy ez sokszor rengeteg plusz információtól, kognitív leterheltségtől mentesít, ha túl gyakran használjuk őket, általánossá válnak és gyakran kísérnek olyan komoly betegségeket mint pl. a depresszió. De azért sokszor csak abban merül ki a kontraproduktivitás, hogy vérre menően vitatkozunk (jellemzően) valamelyik családtagunkkal, aki az istennek sem képes belátni, hogy téved. Szóval ez akár eszünkbe is juthat a legközelebbi vitánál: "jaj, hát most mindketten kognitív torzítunk, Mama!"

 

Források:

Youarenotsosmart: Confirmation Bias  Texas Sharpshooter Fallacy 

DamnInteresting

The Guardian

 

 

NAPI HOROSZKÓP: A Skorpiót teljesen leköti a munkája, a Vízöntő most bátran kezdeményez a szerelemben - a Forer-hatás

A mai posztban is nagy csibészekről lesz szó, akik csak azért, mert kiírják az ajtajaikra, hogy "KUTATÓ", feljogosítva érzik magukat arra, hogy ártatlan pszichológushallgatókat verhessenek át :(

Nincs ez másképp Bertram Forer estében sem, akinek gonoszkodása olyan jól sikerült, hogy rögtön egy jelenséget is elneveztek róla, az ún. Forer-hatást, amiről a következőkben szó lesz. De előbb muszáj szót ejteni a zseniális P. T. Barnum-ról, akinek a nevén szintén fut a jelenség (hiszen nem lenne ez egy szokásos tudomány-szappanopera-rész, ha nem lenne ennek a jelenségnek is legalább két neve). Hozzá köthető a "there's a sucker born every minute" mondás (vigyázat!!! vita-alert!), ami magyarul kb. azt jelenti, "hogy minden percben születik egy hiszékeny balek" - javasolnám a következő House of Cards évad teaser-címének. A fickó hivatásos showman, businessman, politikus és cirkusztulajdonos volt (elég jó kombó), emellett nagy pártolója a hoaxoknak (ezért érte a névadói megtiszteltetés). Egyébként - bár ezek alapján nem tűnhet úgy - de tényleg nagyon szimpatikus figura volt; filantróp, nagy támogatója az amerikai alkotmány tizenharmadik kiegészítésének: politikusként egyik felszólalásában, a törvénykiegészítés ratifikációjakor mondta: "A human soul, ‘that God has created and Christ died for,’ is not to be trifled with. It may tenant the body of a Chinaman, a Turk, an Arab or a Hottentot – it is still an immortal spirit".  (Az emberi lélek, melyet 'Isten teremtett és amiért Krisztus meghalt', nem játék. Lakozzon az egy kínai, török, arab vagy hottentotta testében - mindenképpen halhatatlan.) De azért nem kellett félteni, sokan ma is Amerika legjobb showman-jének tartják, és sokáig nagyjából a leghíresebb amerikai volt a világon.

Ezek után gondolom nem meglepő, hogy Barnum életéről még musicalt is csináltak, elég nagy sikerrel futott a 80-as években a Broadway-en. 

 

 

E nagy kitérő után vissza tehát Forer-hez, aki rögtön nem tűnik annyira dörzsöltnek Barnum mellett, de azért pár szerencsétlen pszichológushallgatót neki is sikerült rászednie. 1948-as kísérletében ugyanis egy személyiségtesztet osztott hallgatóinak, akiknek azt ígérte, hogy egyenként kiértékelve mindenkinek visszajelzést ad a személyiségéről, vonásairól. Ez persze szemenszedett hazugság volt, mindenki ugyan azt a 13 tételt tartalmazó ál-értékelést kapta, amelyek között például ilyen megállapítások voltak:

  • Szükséged van mások szeretetére és a megbecsülésükre.
  • Fegyelmezettnek és magabiztosnak látszol, belül mégis gyakran érzed magad bizonytalannak és aggodalmaskodónak.
  • Van néhány olyan jövőre vonatkozó terved, ami igazából irreális.

Ilyesmik. (Az összes állítás angolul itt.) A tizenhárom állítás pontosságát (vagyis, hogy mennyire mutatta meg a teszt a kitöltő személyiségét) 1-től 5-ig kellett pontozniuk a hallgatóknak, akik egy jó 4,26-os átlaggal teljesen megelégedetten mesélhették otthon, hogy "édesapám, ez a pszichológia, ez nagyondurva, ezt megéri tanulni". Azt gondolták, tökéletesen igazak rájuk ezek a személyre szabott megállapítások - csakhogy Forer ezt valami napilap asztro-rovatából másolta ki, tehát még csak arról sem volt szó, hogy egy tesztet kiértékelt, és azt osztotta volna mindenkinek. Ez a fajta szubjektív hiba, amit a hallgatók elkövettek, s így a Forer-hatás is a kognitív torzítások népes körébe tartozik, amikről amúgy biztosan lesz még szó, mert lenyűgözően irányítják a viselkedést.

cmyk-horszkop.png

egy az állítások közül

És hogy miért tartották magukra érvényesnek a megállapításokat a pszichológushallgatók, és miért remeg kicsit nekünk is meg a szkepticizmusunk, amikor egy horoszkópot olvasunk? Egyrészt, mert hatalmas általánosítások találhatóak bennük, és ezt a tényt egyszerűen nem vesszük tudomásul, annyira szeretnénk, hogy valaki megmondja, hogy "milyenek vagyunk", milyennek tűnünk mások számára. Ez az emberi lét egyik sajátossága, ami örökké meghatározza a viselkedésünket, gondolkodásunkat: hogy alapvetően semmilyen más eszköz nincs a kezünkben arra, hogy tudjuk, hogy a többiek is ugyanolyannak észlelik a világot mint mi, következésképpen ugyanúgy látnak minket is, mint mi magunkat, mint a következtetés, a "magunkból való kiindulás', az ún. mentalizáció eszköze. Másrészt pedig, amint az kb. minden napipszichós posztban a szomorú konklúzió: szeretjük az általánosításokat, kíméljük a kognitív energiáink, kedveljük az egyszerűt, ami kevés mentális erőfeszítést igényel: mi sem egyszerűbb, mint elfogadni, hogy "te ilyen, én pedig olyan vagyok".

Ezt a jelenséget természetesen nem csak a ravasz professzorok és a buta horoszkópok használják ki: hanem az ún. Cold Reading-technika is, és még ha önmagában ez a dolog nem is mond semmit (hiszen érthetetlen módon a jelenség magyar neve, a "hidegolvasás" nem ragadt meg a nyelvben), de csak egy pillantás erre a képre,
 

(via)

és máris lehet sejteni, miről lesz szó. Ez ugyanis az a módszer, amit Scherlock mellett sok mentalista, illuzionista és jövendőmondó használ; eszközük a következtetés, az általános megállapítások, amelyben sokat számít az olvasott együttműködése, és, hogy mennyire tud bevonódni. Például, gondolom, nem vállal nagy kockázatot egy jósnő, ha egy kissé megviseltnek tűnő férfinek azt mondja, hogy "Te őszinte, szenvedélyes szerető vagy", ezzel máris kivívta a szimpátiát, a meg-nem-értettség érzéséből gyorsan átvált a tiszteletteljes rajongással teli befogadásra a férfiú attitűdje. És ha az általános megállapítások (1), következtetések (2), beszélgetés során megszerzett tudás (3) szentháromsága összeáll, az olvasott komolyan elgondolkozhat azon, hogy mégis létezik a paranormál, mert olyan nincs, hogy ennyi mindent tud róla egy idegen. Az emberek tehát eléggé alábecslik a tényt, hogy rengeteg dolog leolvasható róluk. A baj persze nyilván akkor kezdődik, amikor az ezáltal megszerzett "természetfeletti" hitet az olvasók arra használják, hogy olyan megállapításokat, következtetéseket, jövőbeli iránymutatásokat tegyenek, amik már nem csak a kisebb vagyontól való megszabadítás miatt károsak.

(via)

Igazából előre kellett volna bocsátanom, hát most utó-bocsátom, hogy egyáltalán nem volt célom az ezoterikus tanokkal kötözködni, vagy megbántani bárkit, aki ezekben hisz; őszintén bevallom, hogy semmit sem értek az asztrológiához, de remélem, világos volt, hogy ez a poszt nem is az asztrológiáról szólt.

Tiszteljük tehát az asztrológiát, de nyugodt szívvel szórakozzunk a TV-újságos/Pesti Est-es horoszkópokon - emlékszem, a valaha volt EXIT programfüzetben tök vicces és ironikus horoszkópok voltak, biztos ismerte az író a Forer-hatást. És lelkiismeret-furdalás nélkül töltsük ki a legközelebbi rendkívül akkurátus Buzzfeed-tesztet, de azért gyengéden szóljunk a szomszéd macskás néninek, hogy ne küldjön több pénzt a EZO TV jósnőjének, inkább fizesse be a közös költséget.

 horoszkop-reklam.png

 

A címet innnen loptam.

Források:

Forer, B. R. (1949). The fallacy of personal validation: A classroom demonstration of gullibility. Journal of Abnormal and Social Psychology, 44, 118-123.

Rowland, I. (2008). The Full Facts Book of Cold Reading: A Comprehensive Guide to the Most Persuasive Psychological Manipulation Technique in the World. Ian Rowland Limited, 4th Revised edition.

 

süti beállítások módosítása